A Simogató pofonok kulisszatitkai


Egy új generáció a modern Magyarországon. 

A főszerepben a fiatal Fedák Sári és Molnár Ferenc, a háttérben pedig a csúcsra jutott és megszelidült Jászai Mari áll.

Ma azt mondanánk a híres és zseniális íróra, hogy narcisztikus. Akkoriban nehéz természetűnek  nevezték az ilyen embereket. Látszólag imádta a női nemet, de a valóságban csak a saját fantáziájába volt szerelmes. Fantáziából nem volt nála hiány. A nőket, akikkel kapcsolatba került, rögtön piedesztálra emelte, rájuk vetítette saját elképzelését. Később csalódottan fordított nekik hátat, amikor úgy vélte, a szeretett személy megváltozott. 

Az első világháború megváltoztatta a társadalmat, és ennek a változásnak a bemutatása izgalmas írói kihívás volt.

Felgyorsult a világ fejlődése a technikai vívmányoknak köszönhetően. 

A kutatómunkám során magam is rácsodálkoztam az elektromos autók létezésére, a magyar hidroplánra, a városi motortaxira, az új óceánjáró gőzhajóra és a sok érdekes találmányra, aminek igyekeztem teret biztosítani a regényben.

Amikor kézbe vettem az új könyvemet, első utam a New York kávéházba vezetett, hogy megmutassam neki, hol éltek, mulattak, dolgoztak 100 évvel ezelőtt a szereplői.