A szereposztó dívány kulisszatitkai
Ez a történelmi regény 1870-1905 között játszódik, mely korszakot ma csak úgy emlegetjük, hogy a "boldog békeidők".
Kíváncsi voltam, miért is terjedt ez el így a köztudatban, ezért elkezdtem kutatni ezt a korszakot, ami meghatározó időszak volt nem csak a magyar, de az európai történelemben is.
Kerestem egy olyan eseményt vagy személyt, amiről keveset tudunk, egy történetet, amit még nem írtak meg.
Jászai Mariról már sokan sokfélét írtak, de a regény másik főszereplőjének nevét aligha ismerik az emberek. Amikor rábukkantam erre a gyöngyszemre, Keglevich István grófra és a nevéhez fűződő "szereposztó dívány" kifejezésre, eldöntöttem, erre a szálra fűzöm fel a regényt.
A színésznő egész pályafutásában jelentős szerepet játszott a gróf, illetve kettőjük különös kapcsolata. Az ő párharcukon keresztül egészen jól lehet ábrázolni az emberek gondolkodásmódját a századforduló környékén.
Ameddig nem kezdtem kutatni a századforduló korszakát, azt gondoltam, akkoriban az emberek sokkal prűdebbek, szemérmesebbek voltak. De hamar rájöttem, ez nem volt így.
Eleinte hiányoztak apró részletek, melyeket némi írói fantáziával szabadon töltöttem ki írás közben. Aztán egyre mélyebbre ástam a kutatás során, és kiderült, nem is tévedtem. A regényben szereplő színésznők sorsát valóban Keglevich gróf döntötte el. Volt, aki elhagyta miatta a művészi pályát, néhányan vidékre menekültek, és akadt olyan is, aki neki köszönheti a karrierjét.
A nevéhez fűződő "szereposztó dívány" kifejezést a mai napig ugyanarra a jelenségre használjuk. A kutatómunkám során arra döbbentem rá, hogy az elmúlt százötven évben az emberi kapcsolatok alig változtak.

Miközben írtam a regényt, kerestem olyan fővárosi vendéglátó helyiséget, ami már létezett az 1800-as évek végén, ahol a szereplők összefuthatnak, beszélhetnek egymással.
A fővárosi Andrássy úton lévő Művész Kávéház 1898-ban nyitott meg, és rövid időn belül nagyon népszerűvé vált. Akkoriban a kávéház a társadalmi élet jelentős helyszíne volt, ott találkoztak, beszélgettek, politizáltak az emberek.
A Művész Kávéházat, korhűen újították fel, a hangulata a századfordulót idézi. Betértem egy kávéra, és a számla mellé kértem a vezetőt is. Volt egy kis riadalom a felszolgáló arcán, és izgatottan lépett az asztalomhoz az üzletvezető helyettes. Miután bemutatkoztam és mondtam néhány szót a készülő regényről, Edit készségesen ajánlotta fel a helyszínt a könyvbemutatóhoz.
A könyvbemutatón résztvevő vendégeket meghívtam egy cappuccinora, de többségük rendelt a különleges süteményekből is. Aki szeretne egy picit elmerülni a századforduló hangulatában, annak érdemes betérnie a Művészbe, megpihenni pár percre, átszellemülni, és nassolni valami finomat.
Úgy terveztem, két-három kötetes lesz ez a regény, és generációkon ível keresztül a történet. Elhatároztam, hogy az olvasói vélemények alapján döntök majd a folytatásról.

A sok-sok pozitív visszajelzésnek köszönhetően végül megírtam a következő részt, melyben a két főszereplő Fedák Sári és Molnár Ferenc író, az ő történetük 1910 és 1926 között játszódik.
