Szabó Ildikó Angéla

Író vagyok, történelmi regényeket írok.

1969-ben születtem Budapesten. Gyermekkoromban szüleim és ezáltal minden ismerősöm Ildikónak szólított, ami ellen kisiskolás korom óta lázadtam. Soha nem éreztem magam Ildikónak, a név minden becézett formáját is elutasítottam. Tizennégy éves voltam, amikor a személyi igazolvány készítéséhez kezembe került a születési anyakönyvi kivonatom. Ekkor derült ki számomra, hogy valójában Angéla vagyok. Újabb tizenöt évnek kellett eltelnie, mire sikerült a környezetemmel elfogadtatni a valódi nevemet.

Szerettem volna cukrász lenni, de túl jó tanuló voltam, így az osztályfőnököm gimnáziumba irányított. A gimnáziumi évek alatt úgy döntöttem, pszichológus leszek, ezért beiratkoztam a szabadegyetemre, iskola után pszichológiai előadásokat hallgattam, helyzetgyakorlatokon vettem részt. Hamar kiderült, hogy ez a pálya nem nekem való. Egy-egy előadás után zokogva mentem haza, esténként rémálmaim voltak. A magyartanárnőm azt mondta, ha feltalálnának egy olyan gépet, ami a helyesírást javítja, híres író is lehetne belőlem. Érettségi előtt már fogalmam sem volt, mi szeretnék lenni. Azt tudtam biztosan, hogy nem akarok továbbtanulni, és nem leszek könyvelő, mint édesanyám. Akkoriban nyitottak a kaszinók a fővárosban, így elmentem krupiénak, és eltöltöttem néhány csodálatos évet ebben a különleges világban.

Miután megszületett a kisfiam, úgy döntöttem mégis csak továbbtanulok, és a sors úgy hozta, hogy éppen a könyvelői hivatást választottam. 1998-ban saját könyvelőirodát hoztam létre, majd később könyvelői gyakorló iskolát alapítottam. Közben elvégeztem egy újságíró tanfolyamot, és hogy írói szenvedélyemnek hódoljak, szakmai cikkeket publikáltam. Amikor felfedeztem magamban a kreativitást, elvégeztem egy lakberendezői tanfolyamot. 2020 év elején végleg felhagytam a könyveléssel, azóta lakásokat tervezek át, és újíttatok fel, illetve lakberendezőként ténykedek.

Ha öröm vagy bánat ért, gyermekkorom óta mindig az íráshoz fordultam, de ezeket a kis novellákat, elbeszéléseket nem akartam közzétenni. Első regényemet csak a barátaim és a családom olvashatta, mert nem éreztem igazán tökéletesnek.

Egyéves kutatómunka után álltam neki az első igazi regényem megírásának, az Éjjeli ellető-nek, mely az egyéb elfoglaltságaim miatt végül újabb öt hónapot vett igénybe. Ezzel a művel akartam emléket állítani nagypapámnak, dr. Szabó Miklósnak, aki éppen ötven évvel a regény megjelenése előtt, 1969. április elsején hunyt el.

Második regényem a Menni vagy maradni? - a család és az olvasók pozitív visszajelzései miatt, a kiadó nyomására született meg.

Csak a harmadik regényem megírása óta érzem igazán írónak magam. Rengeteget tanulok a kutatómunka során, az írás pedig kikapcsol, szórakoztat, feltölt energiával.