Az Éjjeli ellető kulisszatitkai

A mesélő könyvborító

Ezt a három képet küldtem el a grafikusnak, és néhány mondatban leírtam a regény cselekményét. Megalkotta belőle a könyvborítót, ami a teljes történetet elmeséli. A regény elolvasása után érdemes alaposan szemügyre venni a borító képét. Ugye igazam van?

Már elkészült a kézirat, de még mindig nem tudtam, mi legyen a címe.

Elolvastattam három olyan emberrel, akiknek adok a véleményére, ők találták ki ezt a különös címet. Így utólag belegondolva, nem is lehetne más, találóbb elnevezés.

Éjjeli ellető

Hogy mit jelent? Az emberek 90%-ának elképzelése sincs róla. Ezért kell elolvasni a regényt, de annyit elárulok, hogy a 183. oldalon kiderül.

1951-ben az értelmiségi és az arisztokrata személyeket a családtagjaikkal együtt száműzték Budapestről vidéki falvakba, tanyákra. Minden tulajdonuktól és rangjuktól megfosztották őket. A vidéki nagybirtokos gazdákat arra kötelezték, hogy az otthonaikba fogadják be a kitelepített családokat. 

A történelmi hűséghez maximálisan ragaszkodtam. Több, mint egy évet vett igénybe a kutatómunka.

A Szabó család minden szereplője, és a helyszínek valósak. Az arisztokrata család szereplői azonban kitalált személyek. Az ő történetükbe gyúrtam bele mindazt a sok megtörtént esetet, amit mások elmeséltek, levelezésekből kiderült, irattári anyagokból felkutattam. A politikai szereplők szintén létező személyek voltak, az ő párbeszédeiket, viselkedésüket, gondolkodásukat hiteles iratokból szerkesztettem meg.

Édesapám sokat mesélt egy úgynevezett kutyavasútról, melyről egészen részletes leírást adott. Mivel kisgyermek volt, amikor Újszilváson élt a családjával, nem voltam benne biztos, hogy jól emlékszik. Ezért ennek is utána jártam, és a helyszínen meg is néztem az egykori szállítóeszköz nyomát.

Egy keskeny nyomtávú sínpárt fektettek le Újszilvás és Tápiógyörgye között az első világháborút követő években, és a közlekedés rajta egészen 1965-ig működött. A második világháború előtt még magánbirtokokat kötött össze a vasút, és elsődlegesen áruszállítás céljára használták. Két-három kisebb, szekér méretű vagont kapcsoltak össze, melyet egy ló vontatott. A két település között több oldalirányú leágazás is volt.

Hogy miért ragasztotta rá a nép a kutyavasút nevet, azt sajnos már nem sikerült kiderítenem.

Életem első könyvbemutatója a Hauer cukrászdában volt. 

A regényben van egy hely a Keleti pályaudvartól gyalogos távolságra, ahol találkoznak a szereplők. Amikor írtam, olyan helyszínt kellett találnom, ami az 1950-es években is vendéglátó egységként működött. Amint rátaláltam az interneten a Hauer cukrászda történetére, azonnal beleszerettem a helyiségbe. Miután elkészültem a kézirattal, felkerestem a cukrászda vezetőségét, bíztam benne, hogy nem lesz ellenvetésük. Nagyon kedvesen fogadtak, segítőkészek voltak. Így lehetett az első könyvbemutató színhelye a korhűen felújított Hauer cukrászda.